logo

Csabai Csirkefogók

Vízilabda Klub


Kitekintő

2013. június 22.

A délutáni zivatar sem tudta semmisé tenni a remekül sikerült békéscsabai úszónapot

A Magyar Úszó Szövetség kezdeményezésére ma, június 22-én, szombaton az ország számos pontján megrendezték a Magyar Úszás Napja elnevezésű rendezvényt. A fő program Balatonfüreden zajlott, de megannyi strand, uszoda is bekapcsolódott az eseménybe.

A programhoz Békéscsaba városa és a békéscsabai Árpád fürdő is csatlakozott, továbbá a szervezők sorában tudhattuk egyletünket, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubot, valamint a Békéscsabai Előre Úszó Klubot, a Békéscsabai Szenior Úszó Egyesületet is.

Már korán reggel sűrű sorokban érkeztek a csabai strandra az érdeklődők. Volt, akit kimondottan a kánikula és az ingyenes belépési lehetőség vonzott, mások valóban kíváncsiak voltak a programra. Amely nagyon gazdagnak bizonyult.

Elsőként a könnyűbúvárok merültek bele az 50 méteres versenymedencébe, és adtak ízelítőt e szép és nehéz sportágba, amelyet a bátor vállalkozók maguk is kipróbálhattak. Aztán aquafitt bemutatóra került sor, miközben a vízi-mentők is megmutatták, mire is képesk.

Pontban 10 órakor következett az egyik legfontosabb attrakció, az „Ússz egy hosszt!” az 50 méteres medencében. Ezen bárki elindulhatott, a lényeg az volt, hogy, igazolt versenyző és amatőr, bármely sportág képviselője, fiatal és idős egyaránt kipróbálhatta magát. Mind a nyolc pályán 10 másodpercenként rajtolt el a mezőny, több százan lelkesen teljesítették a távot. Jutalmuk sem maradt el, hiszen valamennyien egy-egy pólót kaptak emlékbe, amelynek felirata: „Samsung Olimpiai Fesztivál, 2013. június 22.”

A folytatás is izgalmas volt, fiatalok és idősek kipróbálhatták, milyen büntetőt dobni a vízilabda kapura öt méterről úgy, hogy nem ér le a lábuk a medence aljára. Sokaknak sikerült is bevenni a kaput. Az ötméteres dobó versenybe benevezett az egykori békéscsabai úszó és vízilabdás, a hetvenen már jócskán túl lévő Tatai Tibor is, aki rendre bevarrta a labdát a kapus mellett, fölött.

Fél egykor a csabai Csirkefogók 2001-ben és 2002-ben született ifjú vízilabdázói tartottak bemutató mérkőzést a klubelnök, Borsos Pál kommentálása, és Csabai Zoltán edző bíráskodása mellett. A korosztályos vízilabda-mérkőzésen sokáig vezettek a fehér sapkások, ám végül a kékek kiegyenlítettek és 11—11 lett a végeredmény. Remek megoldásokat mutattak be a 11-12 éves fiatalok, láttunk nagy, távoli gólokat, megúszásból szerzett találatokat, és a centerek is jól forgatták be a védőket a kapuk előtt. Az egyik leglátványosabb gólt Csuvarszki Donát dobta, méltán kapott tapsot a szép számú nézőközönségtől. Ami a találatát illeti, kicsit emlékezetett egy régen látott mozdulatra. Nevezetesen az egykor NB I-es békéscsabai férfi kézilabdacsapata átlövőjének, Csuvarszki János bombájára. Hát igen, az alma nem esik messze fájától.

A délutáni órákban ismét könnyűbúvár és aquafitt bemutató kezdődött, ám ekkor már sötét fellegek gyülekeztek Békéscsaba fölött, ami egy idő után össze is sűrűsödött, majd jött az égi áldás — elmosva az esemény végét. Ám az addigiak mindenkit kárpótoltak. Azokat is, akik aktív résztvevők voltak, és azokat is, akik csak szemlélték az eseményeket.

És akkor egy kis kitekintő: mint írásunk elején említettük, Balatonfüred volt a Magyar Úszás Napja központja, ahol 10 kilométeres nyílt vízi úszás volt a fő program. Amatőrök is kipróbálhatták magukat, neki 2,5 kilométer volt a táv, de tény, a legtöbben az olimpia bajnok Risztov Évára voltak kíváncsiak, aki a profik 12 tagú mezőnyében a soros Európa-kupa fordulóban először mutatkozott be hosszútávon a hazai közönségnek. — 10 kilométeren. Nos, az olimpia bajnok nemcsak az ellenfelekkel, hanem a csaknem 30 fokos Balaton vizével is megküzdött — ámde eredményesn, hiszen végig vezetve győzött. Mégpedig meglepetésre egy honfitársa, az ifjúsági Eb-bronzérmes Olasz Anna előtt. A két versenyző között mindössze egyetlen századmásodperc döntött.

A férfiaknál 23 versenyző vágott neki a hasonló távnak, itt magyar versenyző nem került föl a dobogóra, de Gyurta Gergely nem volt messze tőle, negyedik lett.

A balatonfüredi eseményen összesen háromezren teljesítettek valamilyen távot.

 

2013. június 21.

A békéscsabaiak közül Kiss Gyula bizonyult a legeredményesebb gólszerzőnek

csabapolo.nanoweb.hu képMindig érdekes képet mutatnak a statisztikai adatok. Ezúttal a 2012-2013. évi OB I B-s bajnokság néhány érdekességét gyűjtöttük össze — sok békéscsabai érdekeltséggel.

A 21 csapatos mezőny góllövőlistájának végeredménye: 1. Hegedüs István (Kecskemét) 55 gól, 2. Kiss Gyula (Csabai Csirkefogók) 51, 3. Kiss Ádám (Ybl Water Polo Club) 48. A további békéscsabai helyezettek: 39-41. Szabó Tamás 26, 64-66. Szentesi Ádám 19, 81-88. Manic Aleksa 15, 89-99. Rácz Norbert 14, 177-186. Dobra Róbert 6. A további csabai góllövők: Mucsi Zsolt, Tonnes Nándor 5, ifj. Kádár József 4, Hegedüs Imre 3, Gruda Miklós 2, Borsos Pál, Máté Levente 1.

Akció gólok: 1. Hegedüs István (Kecskemét) 35, 2. Kádár Bence (Kanizsa VSE) 30, 3. Gergely Balázs (Miskolci VSI) 29. További békéscsabaiak: 17-19. Kiss Gyula, Szabó Tamás 22, 57-62. Szentesi Ádám 13, 69-76. Manic Aleksa 11, 77-87. Rácz Norbert 10, 156-171. Dobra Róbert, Mucsi Zsolt 5, 190-200. ifj. Kádár József 3.

Gólok büntetőből: 1. Ofner Dániel (Tatabányai VSE) 21, 2. Kiss Gyula (csabai Csirkefogók) 17, 3. Hajdú József (Hódmezővásárhelyi VSC) 14. További békéscsabaiak: 65-104. Szabó Tamás, Szentesi Ádám 1.

Szabaddobás gól: 1. Mészáros Csaba (BVSC-Zugló) 6, 2. Csapó Bence (Honvéd-Pesterzsébeti VKSE) 5, 3. Kádár Bence (Kanizsa VSE) 4. További békéscsabai: 18-30. Kiss Gyula 2.

Labdaszerzés: 1. Markovics Milán (Miskolci VSI) 59, 2. Horkai János (Kecskemét) 54, 3. Gombos Gábor (Tatabányai VSE) 39. További békéscsabaiak: 56-59. Manic Aleksa 16. 60-67. Mucsi Zsolt, Ormai Zoltán 15, 77-89. Rácz Norbert 13, 90-99. Szentesi Ádám 12, 127-147. ifj. Kádár József 9, 172-183. Gál Lajos, Gruda Miklós 7, 184-200. Kiss Gyula 6.

Kiállítás: 1. Bencz Zoltán (Kanizsa VSE) 40, 2. Békési Ákos (Ybl Water Polo Club) 38, 3. Araczki András (Kecskemét) 36. További békéscsabaiak: 8-10. Mucsi Zsolt 29, 57-62. Rácz Norbert 16, 63-74. Dobra Róbert, ifj. Kádár József 15, 98-115. Borsos Pál 12, 127-146. Szentesi Ádám 10, 147-154. Tonnes Nándor 9, 155-178. Manic Aleksa 8, 194-200. Gruda Miklós 6.

Felvételünkön a leggólerősebb békéscsabai játékos, Kiss Gyula

Fotó: Köles István Jr.

 

2013. június 20.

Bemutatkozott a Szentesi Ádámmal és Szécsi Dáviddal felálló magyar universiade-válogatott

Érdekes mérkőzésre került sor Szegeden: a július 6—17-e között rendezendő 2013. évi oroszországi Kazanyban rendezendő Universiadéra készülő magyar vízilabda-válogatott lejátszotta első felkészülési mérkőzését.

A magyar csapatban helyet kapott a Csabai Csirkefogók kettős igazolású játékosa, a leginkább center poszton bevethető Szentesi Ádám. Sőt, további érdekesség: ugyancsak lehetőséghez jutott az együttesben a békéscsabaiak egykori játékosának, az 1970-es években újra létrejött viharsarki klub alapítójának, játékos-edzőjének, majd elnökének, Szécsi Tamásnak fia, Szécsi Dávid is.

Magyar universiade-válogatott—Szerb universiade-válogatott 9—10 (0—0, 2—3, 3—2, 4—5)

Szeged, 300 néző. V: Székely B. (magyar), Ivan Rakovec (szerb).

Magyarország: Bisztritsányi – Kovács G., Somogyi B. 4, Szécsi D., Mezei 1, Chilko, Juhász Zs. C.: Barabás (kapus), Deutsch, Halek, Erdélyi 2, Tóth M. 2, Korényi, Szentesi. Szövetségi kapitány: Vincze Balázs.

Szerbia: Zsivojnovics – Milicsics, Vukszanovics 3, Rackov 1, Popovics 1, Vapenszki, Toholj. Cs.: Aszanovics 3, Milicsevics 1, Repamovics, Gvozdanovics 1, Ilics, Njegovah. Szövetségi kapitány: Uros Sztevanovic.
Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 8/5. Büntető: 1/1, ill. 1/1.

Kipontozódott: Milicsevics, Milicsics.




Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.