logo

Csabai Csirkefogók

Vízilabda Klub


Információk

2014. június 19.

Július közepétől ismét nagyüzem az Árpádban

Bár még az OB II-es öregfiúkra vár még egy forduló az idei bajnokság rájátszásnak utolsó körében, a gyöngyösi kirándulás után ők is pihenőre térnek. Miként az össze többi csapatunk, amelyek túl vannak a 2013—2014. évi szezonon, a felnőttől a legkisebb utánpótlás korú fiatalig.

A pihenő időszak egészen július 14-éig, hétfőig tart, ezen a hétfői napon vár újra mindenkit, a felnőttektől a gyermek korosztályig klubunk az első edzésre.

Mint minden évben nyáron az egyik legfontosabb feladat a sportorvos meglátogatása. Mivel elég nehéz lenne a mintegy másfélszáz vízilabdázót egy napra bezsúfolni a sportorvosi vizsgálatra, ezért a különböző korosztályoknak más-más napot jelölt ki a klubvezetés:

- július 18-án pénteken 8-13 óra között a gyermek korcsoport minden évjárata (2000-től a 2004-ben születettekig mennek sportorvoshoz

- július 25., péntek, 11-13 óra között a felnőtt OB I B-s és OB II-es csapatot várja a sportorvos

- augusztus 4., hétfő, 8-13 óra között az 1999-ben és korábban született utánpótláskorúakra vár sportorvosi vizsgálat

Ami pedig a felkészülést illeti, több edzőtábor és felkészülési torna vár a fiatalokra a nyár folyamán. Elsőként a gyulai és békéscsabai 2002-ben születettek utaznak el Kolozsvárra július 21-26 között egy táborba.

Augusztus 1-3 között rendezik meg a Diaplo Kupa nemzetközi torna első felvonását Szentesen, amelyen a serdülő korosztály (1998-1999-ben születettek), a gyermek I. korcsoport (2000-2001), a gyermek II. (2002), és a békéscsabai, valamint gyulai gyermek III. (2003) korosztályok érdekeltek. Itt várhatóan 30-40 csapat méri össze tudását a különböző korcsoportokban.

Augusztus 5-9-e között Nagyváradon edzőtáborozik a gyermek 2003—2004-ben születettek csapata.

Alighogy hazaérkeznek a táborból a fiatalok, augusztus 13-15 között megrendezzük a békéscsabai Diapolo Kupa nemzetközi tornát, amelyen ismét a serdülő korosztály (1998-1999-ben születettek), a gyermek I. korcsoport (2000-2001), a gyermek II. (2002), és a békéscsabai, valamint gyulai gyermek III. (2003) korosztályok érdekelt. Az eseményre közel húsz csapatot vár klubunk.

Végezetül augusztus 20-24-e között Miskolcra utazik edzőtáborba a serdülő korosztály (1998-1999-ben születettek) és a gyermek I. korcsoport (2000-2001).

Természetesen a felnőtt csapat is megkezdi július közepén az edzéseket és rájuk is vár néhány felkészülési mérkőzés az őszi bajnoki rajt előtt.

 

Elkészültek a felnőtt sorsolások

A Magyar Vízilabda Szövetségben elkészültek a 2013—2014. évi országos bajnokságok sorsolásai. E szerint szeptember 21-én kezdődik az OB I B-s bajnokság, egy héttel később pedig az OB II-esek is vízbe csobbannak.

Az OB I B-s bajnokságot idén két csoportban (9-9 csapat) szervezik, a békéscsabai együttes a B csoportba nyert besorolást.

Az OB I B őszi menetrendje

Szeptember 21., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók—Debreceni Cívis PVSE

Szeptember 28., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók—Neptun VSC

Október 5., szombat, 10.30. Szegedi Vízipóló Suli—Csabai Csirkefogók

Október 12., szombat: Újpest VSE—Csabai Csirkefogók

Október 19., szombat, 18.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók

Október 26., szombat, 10.30: Csabai Csirkefogók—Szolnoki VSK II.

November 9., szombat, 12.00: Kanizsai VSE—Csabai Csirkefogók

November 16., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók—Bánki VSE

November 23., szombat: Debreceni EAC—Csabai Csirkefogók

Az OB II-es bajnokságot a korábbi évekhez hasonlóan bonyolítják le, egy-egy fordulónak egy város lesz a házigazdája és minden csapat az adott játéknapon két mérkőzésen száll vízbe. Négy csoportot alakítottak ki, a békéscsabaiak az A csoportba kerültek, ahol hat csapat küzd a pontokért és a helyezésekért.

Az OB II A csoportjának őszi menetrendje

1. forduló: szeptember 28., szombat, Csongrád

2. forduló: október 12., szombat, Szeged

3. forduló: október 26., szombat, Békéscsaba

4. forduló: november 9., szombat, Hódmezővásárhely

5. forduló, november 30., szombat, Szeged

 

2013. május 14.

Közeleg a nyár, sok edzőtáborral, mérkőzésekkel, tornákkal

Május 13-án edzői értekezletet tartott klubunk vezetősége, amelyen fontos napirendi pontok kerültek terítékre. A fő motívum a következő hónapok munkája és feladatai voltak, különös tekintettel a nyárra.

Mindezt megelőzte az előző év szakmai értékelése, amely után a grémium meghatározta a főbb feladatokat

A legfontosabb célként a legifjabb korosztály toborzását és felkészítését határoztuk meg. Ennek egyik jele, hogy a korábban megszervezett Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Szabó Pál Téri Általános Iskola tanuszodai képzése, oktatása után május 13-án megkezdődött a gyulai előkészítő csoport működése is a Várfürdőben. A hosszú távú terv az, hogy Gyulán és Békéscsabán is szeretnénk működtetni egy-egy 2002-es évjáratú Csirkefogó csapatot.

A meglévő szűkös lehetőségek minél jobb kihasználásával, növelni szeretnénk az edzések hatékonyságát. A korosztályos csapatok esetében nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a technikai és poszt specifikus képzésre.

Ugyancsak terítékre került, és részletesen ki is alakult a nyári program tervezete. E szerint:

május 17-én, pénteken 9 órától megrendezzük az évi szokásos Suli Póló-bajnokság (rossz idő esetén május 24-én).

Június 1-jén 2002-es születésűeknek gyermektornát rendeznek Csongrádon, amelyen elindítjuk fiataljainkat.

A tavaszi szezon edzési június 14-ig zajlanak, egy nappal később, június 15-én, szombaton 12 órakor évzáró szülői értekezletet tartunk a Csabai Csirkefogók—Érd-MAFC OB I B bajnoki mérkőzés után (minden korosztályos sportolót és szüleit várjuk a mérkőzésre is).

Az új szezon július 8-13 között kezdődik Erzsébet vízilabdatáborral Szanazugban.

Július 15-én, hétfőn, 11 órakor pedig megkezdődik a felkészülési időszak minden korosztály számára.

Július 22-e—augusztus 2-a között lesz mindenkinek a sportorvosi vizsgálat — napra pontosan akkor, amikorra időpontot kapunk.

Augusztus 2—4e között rendezik meg az utánpótlás számára a Turbó-kupát Szentesen, amelyen az 1997-98, az 1999-2000, a 2001 és a 2002es korcsoportúak rajtolnak.

Augusztus 5—11-e között edzőtábort szervezünk Kolozsváron a 2001-es és a 2002-es csapatoknak.

Augusztus 5—13-a között zajlik egy másik edzőtábor is, amelyet Békéscsabán tartunk a 2000-ben és előbb született korosztálynak — francia és finn csapatokkal közösen.

Augusztus 14—16-a között rendezzük meg Békéscsabán nemzetközi utánpótlás vízilabdatornánkat.

Augusztus 24—31-e között zajlik majd az EU-pályázatos burgas-i edzőtábor 13 serdülő korú játékossal.

 

2013. május 2.

Figyelem: fontos változások a héten és a hét végén

A békéscsabai Árpád fürdő rekonstrukciója miatt kialakult bizonytalan helyzetben rendkívül nehéz az edzések és mérkőzések szervezése. A legfrissebb információnk szerint csak május 9-től használhatjuk újra az uszodát, de addig is több edzést és mérkőzést kell megszerveznünk. Ráadásul a rájátszásokkal kapcsolatos időpontok és helyszínek is most jelennek meg, ezért megkérek minden sportolót és szülőt, hogy fokozottan figyelje a Magyar Vízilabda Szövetség honlapján, valamint a saját honlapunkon, és a Facebook-on megjelenő információkat.

Ebben a helyzetben a gyors és teljes körű értesítés közös felelősségünk, ezért kérek mindenkit, hogy időben továbbítsa csapattársának!

Ha kérdés vagy akadály merül fel, hívást, illetve visszajelzést kér Balázs Lajos ügyvezető a 30 658 8950-es telefonszámon.

1. Felnőtt edzőmérkőzés lesz ma (május 2-án) Szentesen az ifjúsági csapat ellen. Kezdés 19.15 óra, indulás 17.45-kor a békéscsabai uszodától. A következő ifjúsági és serdülő játékosaink részvételére feltétlenül számítunk: Medovarszki G., Gruda M., Máté L., Szabó Zs., Mezei I., Szeles Á.
2. A serdülő és gyermek korosztályú (1998-99-es születésű) csapatnak, továbbá Sajtos Józsinak május 3-án, pénteken Csongrádon lesz edzőmérkőzés. Indulás a békéscsabai uszodától 14.30-kor. Figyelem: egymást is értesítsétek!
3. A Csabai Csirkefogók–Cegléd OB I B mérkőzést Szentesen rendezzük május 4-én, szombaton 16.00 órakor. Az ifjúsági játékosok (Medovarszki Gergő, Gruda Miklós, Máté Levente, Szabó Zsombor) részvételére feltétlenül számítunk. Indulás 13.30 órakor a békéscsabai uszoda elől.
4. Az országos gyermek korosztályos bajnokság rájátszása Kecskeméten folytatódik május 5-én, vasárnap. A mérkőzések 13.45-kor és 17.30-kor kezdődnek. Az alábbi játékosok megjelenésére feltétlenül számítunk: Paluska P, Csuvarszki D, Hajdu A, Ancsin P,Engelhardt S, Nagy D, Sajtos J, Béládi B, Zsilák L, Tóth F, Popovics B, Tóth Sz, Csökmei R, Farkasinszki A B. (Amennyiben valaki betegség, vagy más ok miatt nem tud jönni, jelezze Kádár József edzőnek a 30 978 3430 telefonszámon!) Indulás 10.30 órakor a békéscsabai uszodától.

 

2013. április 26.

A pécsiek elleni mérkőzés után a Cegléd elleni is módosult

csabapolo.nanoweb.hu kép

Mint ismert, a fiatalok franciaországi edzőtáborozása miatt az OB I B-s bajnokság rájátszásában már módosult a Pécsi VSK elleni összecsapás, amelyet e hét vége helyett Pünkösdkor játszik le a csapat.

Most egy újabb módosulásról kell számot adnunk, amit viszont a kényszer szült. A békéscsabai Árpád fürdő elhúzódó rekonstrukciós munkálatai miatt a május 4-ére kiírt Csabai Csirkefogók-Cegléd találkozónak új helyszínt kellett találni. E téren a szentesiek vannak segítségünkre, akik hozzájárultak, hogy mint pályaválasztók, a Kurca-parti városban rendezhessük meg a bajnoki mérkőzést.

Miután a hazai szövetség és a Cegléd csapata is hozzájárult a helyszínmódosításhoz, így változatlan időpontban, vagyis 2013. május 4-én, 16 órakor kerül sor az összecsapásra. A szövetséggel egyetértésben a zsűri teljes személyzetét és az orvost is biztosítjuk Szentesen.

Egyébként a békéscsabai Árpád fürdő előreláthatólag az eredetlig elképzelt április 27-e helyett május 9-én nyitja meg kapuit a vízilabdázók, az úszók és a nagyközönség előtt.

Fotó: csabaimerleg.hu

 

2013. április 7.

Információk a 2013. áprilisi franciaországi edzőtáborral kapcsolatban

Mint ismert, 2013. április 19-e péntektől, 29-e hétfőig tíznapos edzőtáborozáson vesz részt az utánpótlás csapat Franciaországban. Ehhez szolgáltunk információval.

Az indulás előtti gyülekezés 2013. április 19-én, pénteken lesz reggel 8 órakor a békéscsabai Árpád fürdőben.

Az utazáshoz szükséges dokumentumokat mindenki feltétlenül hozza magával: érvényes útlevél, vagy érvényes személyi igazolvány és lakcímkártya, továbbá TB kártya.

Csomagok mérete maximum 23 kilogram lehet fejenként. A személyi poggyász pedig maximum 12 kiló személyenként. A méret is lényeges:, maximum 55x35x25 centiméter lehet. Kötelező felszerelés: egyesületi fürdőköpeny és fürdőnadrág, továbbá, ha megérkeznek az Arena felszerelések. Ajánlott felszerelés: szabadidő/focicucc

A repülőúttal kapcsolatos bővebb információk az alábbi internetes elérhetőségeken találhatók:

http://info.repjegy.hu/html/poggyasz_informaciok.html

http://www.airfrance.hu/HU/en/common/guidevoyageur/pratique/preparer_bagage_cabine_airfrance.htm

A tábor helyszíne: Saint Jean D'Angely, a párizsi reptérről/re a vendéglátók oldják meg a szállítást.

Szállás a vendéglátóknál, illetve a hétvégi torna idején egy hotelben lesz megoldva.

A tábor alkalmával napi két edzésre kerül sor, közös ebéddel és több más programmal.

Visszautazás: Párizsból a repülőgép indul április 29-én, 12.45 órakor; érkezés Budapestre a Liszt Ferenc repülőtér 2A terminálra, 14.55-kor. Továbbutazás Békéscsabára busszal.

Szülői értekezlet időpontjáról, az Arena felszerelések megérkezésének időpontjától függően adunk tájékoztatást.

Az iskolai kikérők Kádár Józsefnél vannak.

Bármilyen kérdéssel, felvilágosítással kapcsolatban hívható: Balázs Lajos +36 30 6588-950

 

2013. évi adó 1%-a

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub sportolói köszönetet mondanak mindazoknak, akik az elmúlt évben adójuk 1% -át a békéscsabai vízilabda sport támogatására ajánlották fel. A 2012. évben befolyt 237 366 Ft támogatást, utánpótlás korú sportolóink versenyeztetésére fordítottuk. Támogatásukat ez évben is köszönettel fogadjuk.

Adószámunk: 19052081-1-04

Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub, 5600 Békéscsaba, Lencsési út 31. II/6.

 

Tájékoztató a tao-ról

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI (TAO) Törvény szerint, a nyereségadó 70%-át lehet felajánlani támogatásként, a látvány-csapatsportágak támogatására.

A támogatást, a tv. 22/C §. (2) bekezdés szerint "költségként" le kell vonni az adó alapjából is, mely további adómegtakarítást jelent a NAV-nak fizetendő adóhoz képest.

A Magyar Vízilabda Szövetség által kiadott (MVLSZ/LCST/120417/35-7 sz.) határozat alapján, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub jogosult támogatási szerződést kötni a 2012-2013 évi sportfejlesztési programját támogató nyereséges vállalkozásokkal.

A támogatási szerződés keretében, elsősorban az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos költségeink támogatását szeretnénk kérni, mely az egyesület költségvetésének ~90 % -át jelenti.

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub sportolói hálásan köszönik mindazok önzetlen támogatását, akik támogatási szerződést kötnek egyesületünkkel.

Elérhetőségeink. Balázs Lajos ügyvezető elnök, telefon: 30/6588-950

e-mail: balazs.lajos@bekes.kozut.hu

 

Tagdíjak fizetése

Lehetőség van a havi tagdíjak átutalásos fizetésére:

Kedvezményezett megnevezése: Csabai Csirefogók VK.

Kedvezményezett számlaszáma: 11733003-20103246

Az átutalás közleményébe minden esetben be kell írni, a sportoló nevét, és  melyik hónap kiegyenlítésére szánják az átutalt tagdíjat!

Például 15 000 Ft befizetése esetén: Popovics Bence márc, ápr, máj.




Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.